Szilvi története és praktikái
Szilvi az egyik sashiko workshopra érkezett, és kiderült , hogy nagy rajongója japán kultúrának imádja a kézműves tárgyakat és a tradicionális értékeket.
Mint sok kezdőnél, nála is akadt némi nehézség a tenyérgyűszű használatával, amiről már írtam a sashiko alapoknál.
Ráadásul Szilvinek nemcsak a technikai kihívások okoztak gondot, hanem a gyűszű agyaga is, ami fém.
Kreatív és környezettudatos szemléletének köszönhetően saját megoldást talált, és elkészítette a saját sashiko gyűszűjét – zero waste módon. Most az ő tapasztalatait olvashatjátok.
Az első élmények és a kihívások
A sashiko varrásához nélkülözhetetlen tenyérgyűszűvel több gondom is akadt az elején: az első, hogy a szerkezete gyűrűhöz hasonló, amelynek egy kiszélesedő, kissé íves kerek, lyukacsos lapocskája kerül a tenyérhez, mikor az ujjunkra húzzuk. Én sosem hordok gyűrűt, a jegygyűrűm is a fiókban lapul, hosszú évek óta.
Aztán: talán a jegygyűrűmet is emiatt nem hordom: nem szeretem a fémeket magamon viselni (nyakláncot sem, fülbevalót sem – kész haszon!)
A balkezességem ebben talán nem játszott szerepet – inkább csak a varrásirányok (kezdés, befejezés, stb.) értelmezésében – de biztos másképp látom a világot…
No meg a kiadásaimat is szerettem volna „optimalizálni” – mindenki átélte már egy új hobbi kezdetekor, hogy a hozzávalók, segédeszközök beszerzését hajlamosak vagyunk túltolni (…).
Ja, és a zero waste – ha már a japán filozófiáknál tartunk – mindenképp a szemem előtt lebegett. Voltak is hozzávalóim, némi keresgélés után találtam videót a tenyérgyűszű otthoni elkészítéséhez.
DIY tenyérgyűszű – saját megoldás, saját kezemre
A DIY-útmutatót is szabadon kezeltem: nem volt fém gombalapom, ezért egy műanyag kupakot használtam „fészeknek”. Két kört – egy kisebbet és egy nagyobbat – kivágtam maradék farmeranyagból. A kisebbiket bevarrtam sűrű öltésekkel vastagabb (kétszálas) hímzőfonallal. A nagyobbikat körbeöltöttem fércöltéssel dupla szállal, majd miután a közepére helyeztem az ívelt kupaktetőt (bármilyen testápolós fedő megfelel, ha méretben jó, és le tudjátok vágni késsel/sniccerrel/ollóval, ami épp kéznél van), ideiglenesen összehúztam a varrást, és a sima oldalon, ahol az ujjammal és tenyeremmel találkozik, rápróbáltam a rögzítő gumiszalagot, majd – kiengedve az összehúzást – rávarrtam.
Ezután újra összehúztam a nagy kör kerületét, és elvarrtam a hátoldalán középen az összetömörödött anyagvégződést. A gumiszalagot csomóra kötöttem saját méretemre, hogy tartson is, de ne szorítson.
Ezt követően kissé kibéleltem a párna mélyedését egy kis puha maradék anyaggal és a kisebbik körrel kivágott béléssel (én öreg fél zoknit áldoztam be), majd sapkaként ráhelyezve a hímzett sashiko karikát, szorosan körbevarrtam pelenkaöltéssel, elütő színnel.
Az eredmény és a használat tapasztalatai
Az eredmény túlszárnyalta a reményeimet: kényelmes, nem nyom itt-ott, és abszolút hozzám igazított, perszonalizált lett a kezdetleges sashiko-gyakorlással is jól használható felülete (amit nem véletlen, hogy dupla szállal varrtam: ez kellően recés felületet ad, hogy a tű ne csússzon rajta).
Ha már így benne voltam a „sashiko-hangulatban”, nemezeltem hozzá egy tokot, amelyet terveim és időm szerint majd kihímezek utólag. Ebben tartom a kisollót, tűt, aktuális fonalat, esetleg kisebb kottarajzot, ééés: a tenyérgyűszűmet!
Bár nem vagyok a farmer (főleg a KÉK) nagy barátja, ezzel, úgy érzem, új korszakot nyitottam a határaim feszegetésében…
